Amikor eszembe jut, imámba foglalom, hogy az Úr olyan embereket is hozzon elém, akiket a bizonyságom megérinthet, így az számukra is bizonysággá válhat. Többször beszéltem már alkohollal küzdő emberekkel, és ők kiemelt szerepet kapnak a szívemben, de a kübekházi – bőven nyugdíjas - Józsi bátyám, ezentúl elsők között szerepel a megtérőkért könyörgő imáimban. Istennek csodálatosan kedves teremtménye odajött a motorokhoz, és kissé bátortalanul szóba elegyedett velem. Arcáról, szeméből, valamint beszédéből azonnal felismertem az ő helyzetét. Egy ideig bizonytalan voltam, mert nem tudtam felmérni az állapotának mélységét, de a Szent Lélek olyan erővel érintett meg amelyet ritkán él át az ember, és egyből tudtam, hogy ki küldte elém őt. Elillant minden kételyem, és magamon is meglepődve, beszédessé váltam. Annyira „méllyé” vált a beszélgetés, hogy rá mertem térni arra a témára, amit egy ilyen helyzetben lévő embernél óvatosan kell kezelni, mégpedig az alkoholra. Józsi bátyám viszont mintha erre várt volna, azonnal átvette a szót, és elkezdte mesélni megtört, tönkrement életét. Eleinte férfiasan tartotta magát, majd lelkiekben teljesen összeomlott, kapitulált. Mivel teljesen értem, érzem amit ilyenkor mondanak, - megerősítésként, hogy értem - elmondtam neki a velem történteket is, és a helyzetre való tökéletes megoldást. Jézus Krisztus neve nem volt számára ismeretlen, de legjobban a kapcsolatra utaló gyakorlati alkalmazásra figyelt. Vállára tettem a kezemet, és röviden, lassan elmondtam azt az imát amelyet kértem, hogy reggelente próbáljon elmondani, mielőtt megtenné azt, amitől szabadulna. Miután egymást megkönnyezve összeborultunk, elérkezett az ebédidő, így elváltunk, de ígéretet tett, hogy visszajön ebéd után. Így is lett, délután tovább beszélgettünk, és az MKMK-ból még többekkel is beszédbe elegyedett. Erősítettem, hogy nagyon nem lesz könnyű az elkövetkezendő időszak, de jó volt viszont hallani, hogy talán ő is tisztában van ezzel. Mondtam, hogy mindennél nagyobb erő az, aki neki segít. Kedveskedett, el akart hívni a feleségének bemutatni, majd fényképet kellett készíteni egymást átkarolva. Palya volt a fotós, és nekem ígéretet kellett tennem, hogy eljuttatom hozzá a fotókat, amelyek a szavaival élve emlékeztetni fogják arra, hogy ki volt az, aki ilyen szeretettel beszélgetett vele. Amikor Sir Palyával történő fellépésünkre várakoztunk a színpad mellett, felszabadult örömmel odaült a fűbe hozzánk, sajnos sokaknak megbotránkozására, de nekünk az örömünkre. A szolgálatunk után elbúcsúztam tőle, és motorra ültem. Szomorúan kérdezte mikor láthat engem, vajon az ő életében találkozunk-e még? Ti úgy is sokfelé jártok az országban, hátha útba esik megint Kübekháza, mondta. Megnyugtattam, ha Isten is úgy akarja, akkor biztosan. Persze bennem is nagyon nagy a vágyakozás a vele történő találkozásra. Köszönöm Uram, hogy munkatársad lehettem.
Befejezésül annyit, hogy Józsi bátyám nekem nem csak egy lélek sajnos a sok ilyen helyzetben lévő közül, hanem egy olyan atyafi, aki azt éli-élte át mint én akkoriban. Ő most olyan örömöt érezhetett mint én, amikor a kórházi ágyam mellett megláttam a testvérnő által odahelyezett Bibliát. Először voltam boldog, valahogy megfogalmazhatatlanul másképpen. Ő már eljutott oda, ami az ilyen helyzetben lévő embernél a legnagyobb dolog, őszintén vágyakozva, alázattal kereste a megoldást, és az nem maradt el. Nem tudja, tudta még hogy mit, de most valamit nagyon megérzett.
Köszönöm, és kimondhatatlanul hálás vagyok annak, aki lehajolt hozzá, és mindenek feletti szeretetével megérintette Józsi bátyámat, akit hiszem, hogy mint testvéremet üdvözölhetek egyszer.
Imádkozzatok érte ti is.
Forester