- A V2-es motorblokk fejezi ki a motorozást. (Az egyszerűbb ábrázolás miatt lett alkalmazva.)
- A kereszt Jézus Krisztus szenvedését és váltsághalálát jelképezi.
- A hal ábrázolása elterjedt jelzése a keresztényi elkötelezettségnek.
Magyar Keresztény Motorosok Közössége – MKMK
Mozgásban az örömhír futárai!
„Az igazi szabadság a szeretetben való szolgálat” (Galata 5)
A Magyar Keresztény Motorosok Közössége (MKMK) olyan felekezetközi szerveződés, mely független minden mozgalomtól, illetve semleges minden politikai párttól, irányzattól.
Keresztény és motoros
Sokat jelent nekünk a motorozás, közülünk többen évek, évtizedek óta gurulnak két keréken. Szeretjük a motorozás nyújtotta szabadság érzését, de valódi szabadságot számunkra mégis személyes Megváltónk, Jézus Krisztus ad.
Közösségben állunk egymással és a világmindenség Urával, Jézus Krisztussal. Őt tartjuk a legfőbb jónak, így a Biblia által megfogalmazott értékrend meghatározza gondolatainkat, döntéseinket. Ez azért fontos számunkra, mert hisszük, hogy mindenki, aki megtapasztalja, mit jelent Isten szeretete és kegyelme, átélheti az ebből fakadó csodálatos örömöt, belső békességet, a nyugalmat és szabadságot is – mert szabadságra lettünk elhívva. Ez a szabadság pedig arra motivál bennünket, hogy mások felé szolgálatkészen odaforduljunk.
Történetünk röviden
Motoros közösségünk megalakulása visszanyúlik 2005-re, amikor elkezdődtek rendszeres találkozásaink. Egyre inkább körvonalazódott bennünk, hogy jó lenne egy keresztény motoros közösséggé válnunk. 2007-ben tizenkét alapító taggal elhatároztuk a Magyar Keresztény Motorosok Közösségének (MKMK) megalakítását.
Már a kezdetekkor nyilvánvaló volt, hogy sokszínű társaság leszünk. Az ország sok pontjáról érkeztünk, különböző életkorú és különböző társadalmi helyzetű nők és férfiak, akik nem csak más-más felekezethez, gyülekezethez tartoztak, hanem motorjaink is különböző méretűek és kategóriájúak voltak. Mégis megéreztük az egymásra találás nagyszerűségét és az abban rejlő lehetőségeket.
Az eltelt néhány év alatt sokat formálódott a csapat. Még erőteljesebben megfogalmazódott bennünk az összetartozás fontossága, keretekbe ültetése. Sok közös időt együtt töltve, közös programokat átélve újabb vagy éppen szorosabb barátságok is szövődtek. Bár elfoglalt hétköznapjaink egymástól messze, az ország távoli pontjain telnek, folyamatosan lehetőségünk van egymással tartani a kapcsolatot weboldalunk fórum felületén és a levelező listánkon keresztül.
A megalakulásunk óta eltelt évek alatt közösségünk egyre ismertebbé vált. Elhatároztuk, hogy valamilyen szervezeti formában folytatjuk a közösségünk tevékenységét, ezért 2012-től 2019 év végéig az ALIANSZ Magyar Evangéliumi Szövetség hálózati tagjaként működtünk. A motoros misszió zavartalan működésének érdekében egyesületet hoztunk létre, melyet a Fővárosi Törvényszék 2020 januárjában jegyzett be Magyar Keresztény Motorosok Közössége Egyesület (MKMKE) néven.
Célunk – Küldetésünk
Fő célunk, hogy motorjainkkal az Örömhírt eljuttassuk minél több helyre, minél több embernek. Szeretnénk alternatívát kínálni azoknak a motorosoknak, akik nyitottak az igazi öröm és szabadság megismerésére. Szívesen osztjuk meg bárkivel az Örömhírt Isten szeretetéről, Jézus Krisztusnak az életünkben végzett személyes munkájáról.
Krisztusban szabadságra lettünk elhívva – Jézus Krisztus meghalt helyetted és érted a kereszten, azért, hogy szabad lehess a célt tévesztett, elrontott vagy üres életed nyomasztó terhétől, és egy olyan életet nyerhess, amiről korábban nem is álmodtál.
Tevékenységi körök
Hogy tudsz velünk kapcsolatba kerülni?
Szeretettel várunk közénk minden olyan motorost, aki küldetésünkkel és céljaink értékrendjével azonosulni tud. Nem kell „igazolt” kereszténynek lenned, ha szeretnél velünk kapcsolatba kerülni. Ha valami olyat keresel, ami a mi közösségünk segítségével vélsz megtalálni, vedd fel velünk a kapcsolatot, és gyere el a meghirdetett programjainkra!
Az MKMK-ról bővebb információt honlapunkon találsz, ahol eddigi eseményeink képei, videofelvételei is megtekinthetőek, valamint lehetőség van a fórumfunkció használatára is.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Elérhetőségeink:
Webcím: www.keresztenymotorosok.hu
E-mail cím: magyarkeresztenymotorosok@gmail.com
Számlaszámunk:
Magyar Keresztény Motorosok Közössége Egyesület
MagNet Bank Zrt. 16200106-11657493
Swift code: HBWEHUHB
IBAN account number: HU41 1620 0106 1165 7493 0000 0000