Szürkeség. Esõ veri a kaptár oldalát. Ütemes kopogása álomra szenderíti az udvar legtöbb lakóját. Macska Úr elnyúlva fekszik a tornácon, egy bodobácsot figyel amint hat apró lábával a mályvacserje felé robog. Siet, hiszen egy-egy kövér csepp találata valódi életveszélyt jelent számára. Nem így rigó Úr! Peckesen áll a nedves fûben és belekiáltja a világba, hogy itt a tavasz! Közben azért szakít idõt egy arra járó giliszta elfogyasztására is.
A verebek? Tolakodó, élelmes társaság. A selyemfenyõn megbúvó madáretetõbõl földre hullt muharmagot csipegetik. Közben veszekszenek. Szemtelen fiatalok próbálják megkérdõjelezni az öregek élelemhez való elõjogait.
Kissé balra az öreg almafán szürke öltönyös gerlepár figyeli az eseményeket. Arisztokraták õk kérem. Méltósággal kivárják sorukat. Bizony erre születni kell. A kék vér.
A kutyaház is csendes. Lakója a félhomályból figyeli a megkopott pöttyös labdát. Most fényes az esõtõl. A gazda kezének illata is odavész az apró cseppek szorgos munkájával. Nem olyan nagy baj ez, hiszen tele van a tavaszi levegõ ezernyi friss illattal. A föld kiengedi magából számtalan páráját amint az új hajtások, csírák utat törnek maguknak az éltetõ napfény felé.
Nehéz, virágillattól terhes levegõ keveredik az anyaföld kipárolgásával.
Csupán a kaptárban zsörtölõdnek. Nem lehet kiröppenni. A légtér most veszélyes övezet. Tavaszi zápor hull. Sötét fellegei amilyen gyorsan jönnek, úgy is távoznak. A kaptár ajtajában megcsillan a remény. Egy vízcsepp gyûjti össze a csiklandozó napfényt. Aztán lecsöppen és számtalan apró kis gömbbé esik szét. A gravitáció elõl nincs menekvés.
A felhõk felszakadnak, a felderítõk elzúgnak a szélrózsa minden irányába. Alkalmas vadászmezõt keresnek. Virágporral gazdagon megrakottat. A többiek várnak, áttetszõ szárnyaikon megtörik a fény. Kéken, sárgán, pirosan. Lassan befutnak az elsõ hírnökök. Eltáncolják a népes seregnek az ígéretes virágmezõk helyét. Kitüntetõ összetett szemû figyelem kíséri mûvészi lépteiket.
A tánc véget ér, a dolgozók seregei útnak indulnak a kertbõl.
Nem tesz másként történetünk fõhõse Méh Peti sem.
Ifjú még, ég benne a vágy, hogy Õ legyen ismét a napi virágporgyûjtés nyertese. Nincs könnyû dolga, hiszen a többiek is erre a megtisztelõ címre pályáznak
Repül, akár a gondolat. Elsõ állomása, a Széchenyi tér felé. Útját ezernyi veszély fenyegeti. Sebesen közeledõ szélvédõk, nyitott ablakok, tükrözõdõ felületek.
Mégis célba ér.
Tulipán mezõ, körben, több színbõl. Ember alkotta, egyetlen célja a vizuális élményszerzés.
Színorgia. A tavasz színei.
Péterünk repül. Virágról-virágra. Gyûjti az értékes virágport. Szegény, ha tudná kinek! Pajkos gyermekeknek, idõseknek, szerelmesen andalgó fiataloknak, akik most is körbe veszik. Tudomást sem vesznek róla. Sétálnak, üldögélnek, belekacagnak a tavaszba. Hangjukat bársonyos, illatos szellõ viszi Péterünk felé. Õ meg csak dolgozik. Pillantásra sem méltatja ezeket a lusta kétlábúakat. Gyûjt tovább.
Narancsos piros színben játszó tulipánok a következõk, akik átadják Péternek pollen terhüket.
Majd fehérek, lilák, cakkosak.
A fák is virágba borultak már. Színük, illatuk mágnesként vonzza méhünket. Sok kis társa is itt dong már.
A tér kipipálva, irány a múzeum kert! A fenséges épület világos falai visszaverik a fényt. A szökõkút még száraz. Víztükre nem szórja szét a napsugarakat. A kert viszont él. Vörös tulipánok kelletik magukat a napsütésben. Birodalmukat árvácskákkal osztják meg.
Tisza illat! Péter felé hozza a szél. Követi hát, száll a folyóparttal párhuzamosan új virágok felé. Átrepül a játszótér felett, el a halászcsárda asztalai mellett. Rántott hal illatán át folytatja röptét.
Árnyas sétány, száz éves tölgyek, göcsörtös nyárfák, néma bronz alakok.
Minden üde, haragos zöld. Egy ágyás lóg csak ki a sorból. Lázadók,
forradalmárok, árvácskák!
Színpompás kavalkádjuk, pimaszul arcunkba nevet. Piactér ez valójában! Kelmekereskedõk, sajtárusok és amott egy aranymûves is. Pezseg az élet. Itt egy sárga, ott egy narancs, távolabb ibolyaszín tûnik ki a forgatagból.
Peti válogathat kedvére. A legjobb áru lehet csak az övé! Látszik rajta az elégedettség amint tovább áll a szerb templom felé. Az évszázados falak tövében szintén árvácskák, tulipánok várják.
Szép, szép, de lehetne már valami más is, gondolja méhünk. Õk olyan hivalkodók, nagyképûek, száz méterrõl is kiszúrja õket a figyelmes összetett szem! Valami másra vágyik most, valami szerényebbre, rejtett értékre.
Szerencséje van, hiszen alig pár tíz méterre a Fogadalmi Templom pázsitja apró, fehér százszorszépeket rejt!
Péter enged a csábításnak, így újabb adaggal nõ értékes rakománya.
Listáján a következõ állomás az Aradi Vértanúk tere. Gazdag virágágyások fogadják itt is. Árvácskák, tulipánok minden mennyiségben!
Lassan megtelnek a kosarak! Ideje lenne hazafelé venni az irányt. Peti így is tesz.
Kosarai majdnem tele vannak, de szerencsére akad még hely bennük e sárga virágú cserje pollenjeinek is.
Legyen elég ennyi Péter! Irány a kaptár! Fel magasra a házak fölé, a madarak birodalmába!
Vörös térkõ, zöld pázsit, meleg színû klasszikus épületek, felújított ipartörténeti emlékmû. Ez a Szent István tér! Természetesen virágágyások is vannak és ismét csak természetesen Peti megint a saját útját járja. Álmodozó, javíthatatlan álmodozó! Szétszórt, csapongó, már megint arra megy amerre a szíve húzza. Nem hallgat a racionális érvekre. Pedig a kosara már így is nehéz!
Itt olyat látott viszont amiért érdemes a potrohsérv kockázatát vállalni!
Sötét lila, majdnem fekete tulipánok! Szép megkoronázása ez a pollen mixnek!
Csurig a kosár!
A piros tulipánok már fel sem keltik Péter érdeklõdését. Õk olyan hétköznapiak. Nem érhetnek fel az elõbbiek exkluzivitásával!
Méhünk boldogan repül haza, terhét leadja és a kaptár bejáratából körbetekint az udvaron.
Macska Úr? Persze õ még mindig a tornácon henyél…
Száni