Annak érdekében, hogy a motorozás ne csupán a magunk örömére történjen, lehetõségünk van utast vinni. Mint oly sok más dolognak, ennek is megvannak a szabályai. Az ide kapcsolódó szabályokat, hasznos tudnivalókat igyekszem csokorba gyûjteni.
Gondolkodás
Utas szállítására csak olyan motorvezetõ vállalkozzon, akinek ettõl nincs félelme, iszonya. Nincs és nem is lehet olyan körülmény, ami kényszeríthetne egy utas vitelére. Némelyek kifejezetten örülnek, ha így a motor vezetése aerodinamikailag kedvezõbb lesz, de csupán ezért nem szükséges utast erõltetni magunk mögé.
Gondolkodásban legfõképpen felelõsségtudatban fel kell nõni ahhoz, hogy egy másik személy biztonságát is magunkra vállaljuk. Attól a pillanattól fogva, hogy mögénk vagymellénk az oldalkocsiba került az utas, rajtunk múlik a „boldogsága”, de leginkább a biztonsága! Ebben a formában nincs különbség zárt területen avagy közforgalmi úton való közlekedésben.
Ilyen felelõsséget ne vállalj anélkül, hogy ne készültél volna fel rá!
Tudd, hogy a motorozás veszélyes üzem, és a közlekedõk között elég kis pont vagy:
Az utas szállításának alapvetõen két szabályos formája van:
A vezetõ mögött,
vagy oldalkocsiban ülve! A vezetõ mögött is ülhet egy személy.
Jogszabályi elõírások
KRESZ 46.§.2.bek. Gépjármûvel, mezõgazdasági vontatóval és lassú jármûvel - a (4) és (5) bekezdésben említett esetet kivéve - legfeljebb a jármû hatósági engedélyében feltüntetett számú személyt szabad szállítani. A szállítható személyek számának meghatározásánál a vezetõt is figyelembe kell venni. |
Az oldalkocsival szerelt motorkerékpár esetében a forgalmi engedélyben feltüntetett számú személy szállítható, a vezetõt is beleértve.
KRESZ 46.§.3.bek. „Motorkerékpár pótülésén csak egy, a saját biztonságára ügyelni képes személyt szabad szállítani, akinek a lába a lábtartót eléri.
KRESZ 48.§.9.bek. „A zárt utastérrel (vezetõtérrel) nem rendelkezõ motorkerékpáron és segédmotoros kerékpáron utazó személynek becsatolt motorkerékpár-bukósisakot kell viselni. Ilyen jármûvel csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a jármûvezetõ és az utas becsatolt motorkerékpár-bukósisakot visel."
Alapvetõen ezek az elõírások a közúti forgalomban való részvételre vannak vonatkoztatva (ott KÖTELEZÕ ÉRVÉNYÛ), de természetesen a mi érdekünkben a zárt, magánterületen való motorozásra is érdemes fenntartani. Minden ország ide vonatkozó szabályát be kell tartanunk (ami néhol lehet engedékenyebb is :o).
Ugyan nincs általánosan elõírva a további védõeszközök viselése, viszont hosszabb utak megtételekor javasolt zárt ruházat, kesztyû, valamint lehetõségeinkhez mérten protektoros térd-, könyök-, gerincvédõ viselése.
Miért szükséges a szabályokat betartani?
Miért ne akarnánk? Tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy a vezetõ teste nem védi meg az utasát minden behatástól. A sajnálattal bekövetkezett balesetek többségében a szállított utas rosszabbul járt mint a motor vezetõje, tehát a felelõsség reánk, gépjármûvezetõkre terhelõdik. Amikor felelõtlenül eltekintünk a biztonsági elõírások betartásától, akkor NEM jót teszünk, hanem minden esetben rosszat, mivel emeljük a veszély kockázati tényezõit. Keresztényi szemmel vizsgálva miért akarunk rosszat felebarátunknak, és miért szegülünk ellen a javunkra hozott szabályoknak? Sorolhatjuk mindazokat az érveket, amivel „megmagyarázhatjuk” a helyzetet, de mélyen belül azért tudjuk, hogy lehetett volna másként is csinálni.
Amennyiben figyelemmel a szabályokra alakítjuk a programjainkhoz kapcsolt motoroztatást, úgy biztonságosabban szerezhetünk örömöt és szép élményeket. A szeretteink, ismerõseink „fuvarozásakor” valahogy nem is kérdés õket biztonságban tudni, ill. biztonságban tartani.
Mielõtt utast szállítanánk tájékoztassuk õt, oktassuk ki, hogy mit tegyen, ne tegyen, valamint mit tehet és nem tehet!
A vezetõ nélkül letámasztott (fõleg oldaltámaszon) motorra kizárólag a vezetõ engedélyével, felügyeletével lehetséges felülni.
Akkor nézzük, át a gyakorlati teendõket!
A felszállni szándékozó utasnak magyarázzuk el, hogy melyik oldalról kezdjen neki és melyik lábát használva kezdje meg a felszállást, továbbá hol, mibe kapaszkodjon ezalatt. Lábával mindenkor a lábtartóra lépve kezdje a felszállást és nem szükséges nekifutni ahhoz, hogy sikeresen nyeregbe kerüljön. Lehetõleg a vezetõ adjon „engedély” a felszállás vagy leszállás megkezdésére, nehogy meglepetés érje.
Amikor az utas felszáll mögénk, rögtön változik a motor súlypontja így a vezetõnek stabilan kell tartania a motort, figyelve a burkolat minõségére, dõlésszögére. Voltak már izgalmas pillanatok amikor felszálláskor a terhelés következtében megcsúszott a vezetõ lába, amit aztán izomból kellett korrigálnia.
Célszerû a saját súlyunkat nem nagy mértékben meghaladó utast engedni mögénk, így nem veszi át az irányítást az õ tömege. Nem sértés visszautasítanunk a számunkra hátrányos tömegû személy szállítását!
Mielõtt elindulnánk oktassuk ki, hogy velünk együtt, egy irányba dõljön, és ne akarjon más mozgással „segíteni”. Ildomos felajánlani a derekunkba való kapaszkodást, és arra utalni, hogy ezzel könnyebben másolja a mi dõlésünket. Félõs utast NE kényszerítsük motorozásra, mert annak nem lesz jó vége. Beszéljünk meg egy jelet amivel az utasunk jelezheti, ha bármi problémája vagy közlendõje lenne.
A megváltozott útviszonyok esetében az utas súlya fokozott figyelmet követel, még nagyobb körültekintést.
Az utasnak több lehetõsége van menet közben nézelõdnie, ezzel is élvezve az utazás szépségét. A vezetõ ezért még indulás elõtt tisztázza utasával, hogy milyen mértékben dughatja ki a fejét oldalirányba, hogy a vezetõ egyik vagy másik válla fölött kilásson (ami a felsõtest lényeges kidõlését nem eredményezi, akár ha valami annyira érdekes dolgot lát, akár ha csak szimplán testtartást szeretne igazítani), így azt hirtelen mozdulatok elkerülésével tegye.
Továbbá figyelmeztesse, hogy a hátrafordulás tiltott tevékenység (ez alól gyakorlottabb utas számára, azon belül is lehetõleg összeszokott vezetõ és utas összeállításban lehetnek kivételek). Ekkor olyan nagy mértékben mozgatja magát az utas, hogy veszélyezteti a biztonságos egyensúlyt.
Itt kívánom megjegyezni, hogy léteznek olyan utasok is, akik a monoton, kényelmes, biztonságban átélt utazás közben hajlamosak az elalvásra (tapasztalat). Mivel ez a helyzet nem igazán elõre kiszámítható, így a vezetõ lehetõleg tegyen meg minden tõle telhetõt, hogy utasát ébren tartsa: pl. kommunikációra bírás, kávé, energiaital fogyasztása (persze a rettegésben tartás elkerülésével, ekkor ugyan az adrenalin ébren tartja, de nem sportszerû). Ért már olyan meglepetés, hogy utasom egy sávváltás vagy körforgalomba be- és kihajtás következtében alvó állapota miatt vészesen „kilengett”. Ekkor bölcs dolog egy alkalmas helyen megállni, pihenõt tartani, és felfrissíteni magunkat egy kicsit. A biztonság mindennél fontosabb!
Az alábbiakban szembetûnõ a helyes és az attól lényegesen eltérõ utas szállítás!
Az utas ugyan szeret „kukucskálni”, de nem olyan mértékben tud felkészülni a veszélyre mint a vezetõ. Az utasnak rá kell bíznia magát a vezetõ „tapasztaltságára”(itt köszön vissza a kezdõ motorosok utas szállítási tiltása).
Többen megcsodálhattunk bravúros, akrobatikus utas szállítást, de ez kizárólag zárt területen, sokat gyakorolt formában lehetséges.
A tanultak alkalmazása mellett Isten óvjon minden közlekedõt!
SirPalya