Hírek
A teljes élet!
„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.”
(1.Korinthus 15:19)
"Csak a halál utáni élet!" - vezet félre gyakran a világ valóságától elszigetelõdni szándékozó vallásosság gondolkodásmódja, hiszen így is értelmezhetjük a korinthusi igeverset.
Leginkább temetéseken, temetõi igehirdetésekben hallunk errõl a valóságos, de egyáltalán nem kizárólagos keresztyén reménységrõl, hogy az üdvösség a földi lét lezárultával lesz a hívõ emberé. Pedig az ige bátran meg is fordítható: „Ha csak a halál utáni életünkben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk!” Mert a reménység, a keresztyén ember reménysége nem korlátozódik sem csak erre a néhány földi évtizedre, sem pedig csak a halál utáni létre.
Pál apostol itt arról tesz bizonyságot, hogy a keresztyén embernek reménysége van, és pedig földi élete során ugyanúgy, mint halála után: a megváltó, megtartó Krisztus Jézusban! A szélsõségesség tehát félrevezet! A végletes kizárólagosság minket magunkat zár ki Krisztus közelébõl. Mennybemenetel napján végig kell gondolnunk és el kell fogadnunk azt az emberi logikával nehezen megfejthetõ csodát, hogy noha szemeinkkel nem láthatjuk az Urat, azaz test szerint nincs jelen, az életünkkel mégis egészen és valóságosan közel lehetünk Hozzá!
Az egész élet! – ez is ennek a korinthusi igeversnek a gondolata.
Az egész életem Krisztushoz tartozik! A test szerinti létem is, meg a most még fel nem térképezhetõ módon megvalósuló lélek szerinti létem is. És hiszem, hogy mindkettõben Isten elkészítette számomra az Õ megnyugtató, megváltó, megtartó kegyelmét! Ez az Istenben minden idõi korláton átlépõ meggyõzõdöttség sugárzik abból az egyszerû mondásból, melyet manapság – talán nem is véletlenül – már egyre ritkábban emlegetnek az emberek: „Úgy dolgozz, mintha örökké élnél, és úgy imádkozz, mintha rögtön meghalnál!”
Igen! Az egész élet benne van ebben! A földi lét becsülete és azzal egyidejûleg az öröklét becsülete. De hová tûnt el, hová foszlott el mára, mai korunkra ez a becsület? Bizony erre is áll, hogy az ember, aki Isten elõtt feladta a becsületet, aki Istennel felmondta a Krisztusban megragadható szövetséget, az rövidesen kitelik az emberi becsületbõl is, az hamarosan elveszíti emberi szövetségeseit is. Ugyanis Isten bíz meg minket egy egész életre szóló megbízatással. S aki e megbízatást szánt szándékkal visszautasítja, az Isten elõtt megbízhatatlan emberré válik. ... s nem kell hozzá nagy képzelõerõ, hogy egy Isten elõtt megbízhatatlan ember mire jut emberi megbízatásaiban is!
Befejezésül! – ami még nyitva áll elõttünk, mint kapu az életbe, ... az a bizalom! Az egész életünkbe biztonságérzetet, belsõ bizonyosságot hozó bizalom. Az a gyermeki bizalom, hogy habár nem látom Õt, Õ mégis itt van! Hiszen megígérte!
http://isteniszeretet.blogter.hu/469760/mennybemenetel_napja
Mihály Sándor naplója